„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)
„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)
„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)
Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)
„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)
„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)
„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)
"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)
„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)
„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)
„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)
„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)
„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)
„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)
„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)
„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)
Előadás a munkaügyi kérdésekről a köznevelési intézményekben - Petróczi Gábor előadása 2023-02-20
Előadás a munkaügyi kérdésekről a köznevelési intézményekben - Petróczi Gábor előadása
2023. február 16-án a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógia Intézete és a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság szervezésében Petróczi Gábor c. főiskolai docens, igazgató, tanügyigazgatási szakértő Munkaügyi gondok, foglalkoztatási problémák címmel tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem Klebelsberg-termében.
Petróczi Gábor huszonöt éven át vezette a Kazincbarcikán működő Ságvári Endre Gimnáziumot, majd az annak helyébe lépő Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumot, emellett rendszeres szakértői munkát végez tanügyigazgatás terén, jól ismeri a változó jogszabályokat, így a kitűnő előadás után a kollégák, igazgatók a kérdéseikre szakszerű választ, naprakész információt kaphattak.