Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)
„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)
„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)
„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)
„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)
„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)
„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)
„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)
„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)
„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)
„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)
„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)
„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)
„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)
"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)
„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)
Kárpát-medencei Pedagógiai Konferencia és Módszertani Napok a szarvasi campuson 2022-11-16
Kárpát-medencei Pedagógiai Konferencia és Módszertani Napok a szarvasi campuson
2022. november 23-26. között kerül megrendezésre IV. alkalommal a SZEGEPI és az Egyetem Gyakorlóintézményének együttműködésével a Kárpát-medencei Pedagógiai Konferencia és Módszertani Napok, mintegy kétszáztíz fő résztvevővel a történelmi Magyarország mértani középpontjában, Szarvason.
November 25-én az Oktatási Hivatal Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központjával együttműködve hívja és várja a GFE Szarvasi Gyakorlóintézménye Békés megye és az egyházmegye óvodáinak érdeklődő pedagógusait, az őszi szakmai-módszertani napjára, ahol óvodai bemutató tevékenységirányításokat tekinthetnek meg és szakvezetők által tartott elemző foglalkozásokon vehetnek részt, a horizontális tudásmegosztó program alkalmával.