Szeged pedagógia

Pedagógia Intézetet

Katolikus Pedagógia Intézetet

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Pedagógia

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Gelsey Vilmos Pedagógia

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)

„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)

Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)

„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)

„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)

„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)

„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)

„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)

„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)

„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)

„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)

10 éves a SZEGEPI

"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)

„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)

„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)

2024 - a Tehetség Éve

Betűméret:  A   A   A
Aktuális hírek

Kárpát-medencei Nyári Pedagógus Akadémia külhoni pedagógusoknak 2021.08.04-tól – 08.07-ig 2021-08-03

Article main image

Kárpát-medencei Nyári Pedagógus Akadémia külhoni pedagógusoknak
2021.08.04-tól – 08.07-ig

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete az EMET-tel konzorciumban 2019 óta valósítja meg a „Járd végig!” EFOP-3.10.1-17-2017-00003 programot. Ennek keretében a magyarság határokon átívelő kapcsolatainak erősítését célozva két év alatt ötszáznál több külhoni magyar pedagógust fogadtunk Szlovéniából, Ausztriából, Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából és Horvátországból.

2021.08.04-tól – 08.07-ig tartjuk következő két programunkat:

III. Kárpát-medencei Nyári Pedagógus Akadémiát 2021.08.04-tól – 08.07-ig, amelyekre szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődő külhoni pedagógust!

A személyes jelenléttel megvalósuló programok ingyenesek, de regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötöttek!

A Kárpát-medencei Nyári Pedagógus Akadémiák részletes programjainak elérhetősége:
III. Kárpát-medencei Nyári Pedagógus Akadémiát 2021.08.04-tól – 08.07-ig


Regisztrálni az alábbi linkeken szükséges!

III. Kárpát-medencei Nyári Pedagógus Akadémia  2021.08.04-08.07: