Szeged pedagógia

Pedagógia Intézetet

Katolikus Pedagógia Intézetet

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Pedagógia

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Gelsey Vilmos Pedagógia

„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)

„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)

„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)

„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)

„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)

„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)

„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)

„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)

10 éves a SZEGEPI

"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)

„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)

2024 - a Tehetség Éve

„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)

„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)

Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)

Betűméret:  A   A   A
Aktualitás

Ön- és társismereti tréninget tartott a SZEGEPI 2020-09-29

Article main image

Ön- és társismereti tréninget tartott a SZEGEPI

A SZEGEPI 2020. szeptember 16-17-én 15 órás ön- és társismereti tréninget tartott Békésen, a GFE Szakképző Intézményében az EFOP-3.1.10-17 „Lépj egy fokkal feljebb!” című pályázatba bevont tanulók számára. Az iskolai lemorzsolódás csökkentését, a felsőoktatásba vezető út megerősítését szolgáló pályázati program részeként megtartott tréningen 15 tanuló vett részt. Az önismeret, önelfogadás, önkifejezés fejlesztését interaktív előadások, helyzetgyakorlatok, játékos csoportfoglalkozások támogatták. A társismeret fejlesztését a reflektív együttgondolkodás, a problémák közös, tudatos kezelésének megtapasztalása segítette. A tanulók önismeretének fejlesztését a saját élményű tanulási lehetőségek, szociabilitásukat az empátia-és kapcsolatfejlesztő gyakorlatok erősítették. A fejlesztési folyamatok során kiemelt figyelmet kapott a célkitűzés-jövőkép kialakítása, az érzelmi intelligencia, az önérvényesítés és az erőszakmentes, együttműködő kommunikáció fejlesztése. A tréninget Sarusi Etelka pedagógiai szakértő, mesterpedagógus tartotta.