„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)
„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)
"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)
„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)
„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)
„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)
„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)
„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)
Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)
„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)
„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)
„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)
„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)
„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)
„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)
„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)
Tájékoztatás a 2020. évi pedagógusminősítési keretszámokról 2019-03-05
Tájékoztatás a 2020. évi pedagógusminősítési keretszámokról
Az Oktatási Hivatal honlapján található közlemény tájékoztat a 2020. évi pedagógusminősítés keretszámáról.
A közlemény szövege:
„2019. február 28-án megjelent az emberi erőforrások miniszterének közleménye (a továbbiakban: közlemény) a 2020. évi pedagógusminősítési keretszámról és a minősítési tervbe való felvétel különös feltételeiről.
Jelentős változás az előző évekhez képest, hogy a minősítésre jelentkezés – a Mesterpedagógus fokozat megszerzésére irányuló kivételével – már a kormányrendelet általános szabályozása alapján történik, különös feltétel meghatározása nélkül. Ezáltal a pedagógusok széles körének nyílik lehetősége magasabb fokozat elérésére.” – olvashatjuk az OH oldalán.
További részletes tájékoztató