„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)
"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)
„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)
„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)
„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)
„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)
„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)
„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)
„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)
„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)
„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)
„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)
„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)
„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)
Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)
„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)
Utak és lehetőségek - gyermekeink biztonsága érdekében 2016-05-19
Szeretettel és tisztelettel ajánljuk figyelmükbe a 2016. június 1-jén 10 órakor kezdődő „Utak és lehetőségek - gyermekeink biztonsága érdekében" című szakmai napunkat, mely a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete, valamint a Gál Ferenc Főiskola együttműködésben valósul meg.
A sajtótájékoztatóval egybekötött rendezvényen lehetőség lesz bűnmegelőzés témában 5 kredites pedagógus-továbbképzésen részt venni, melyről igazolást állítunk ki.
A rendezvényre, képzésre minden érdeklődő kollégát is szeretettel várunk.
(K. G.)