Szeged pedagógia

Pedagógia Intézetet

Katolikus Pedagógia Intézetet

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Pedagógia

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Gelsey Vilmos Pedagógia

„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)

„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)

„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)

„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)

„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)

"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)

„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)

„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)

„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)

2024 - a Tehetség Éve

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)

„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)

„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)

10 éves a SZEGEPI

Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)

„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)

„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)

Betűméret:  A   A   A
Aktualitások, ajánlat

Könyvajánló – nyárra 2018-07-04

Article main image

Csapody Kinga: Utazik a család – Irány Esztergom!

Figyelmükbe ajánljuk az idei könyvhétre megjelent kötetet. A Balaton, a Dunya-kanyar után most az ifjú olvasók Esztergomról tudhatnak meg érdekességeket miközben figyelemmel kísérik egy család kalandjait. Az illusztrációt Szalma Edit készítette.

(A kép forrása: lira.hu)

 

(K. I.)