Szeged pedagógia

Pedagógia Intézetet

Katolikus Pedagógia Intézetet

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Pedagógia

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Gelsey Vilmos Pedagógia

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)

„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)

„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)

"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)

Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)

„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)

10 éves a SZEGEPI

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)

„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)

„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)

„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)

2024 - a Tehetség Éve

„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)

„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)

„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)

„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)

„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)

Betűméret:  A   A   A
Aktuális hírek

Békési Szakképző Iskola ballagási ünnepsége 2017-05-16

Article main image

Május 6-án hét osztályból 120 tanulót indítottak útjára a Békési Szakképző Iskolából.

A három szakközépiskolai osztályban a jövő belügyi-rendészeti, vendéglátóipari, informatikai és mezőgazdasági, valamint gépész szakemberei búcsúztak a felnevelő iskolától, amint a szakiskolások: pék-cukrászok, gépészek, hegesztők, asztalosok, eladók, szociális gondozók és ápolók is.

 

http://www.gff-bekes.hu/index.php/hirek-sajto/hirek/item/404-utjukra-bocsajtottuk-a-ven-diakokat

 

 

(K. G.)